2016 szeptember 9, Természetbarát találkozó - Százhalombatta

Erre az évre is beterveztük a nyárvégi szakosztályi találkozót. Sok a programunk, nehezen jött össze az időpont, hiába terveztük meg korábban szeptember másodikára az összejövetelt, nem tudtuk lefoglalni az Óvárosi Közösségi Házat az éves túratervünknek megfelelően. Végül is szeptember kilencedikén, pénteken került sor a találkozóra. Főszakácsunk Kovi Pisti és a segítők Hyross Imi, Vlukovszki Sanyi és Kraller Kati már 12 óra körül a helyszínen voltak, előkészíteni, megfőzni a szokásos marha lábszár gulyást. Négy órától kezdődően vártuk a turistatársakat.

Négy óra körül már gyülekeztek a turistatársak. A korábban érkezők megterítettek, a hozott italokat, süteményeket elhelyezték az asztalokra. Persze közben lehetett szót váltani a megjelentekkel, hiszen nem mindenkivel találkozunk a túráinkon. Közel 50-en jöttünk össze, úgyhogy a létszámra nem volt okunk panaszkodni. Amíg a gulyás főtt, a szakosztályvezető beszámolt az elmúlt félévről, a következő időszak várható eseményeiről. A szakosztály anyagi helyzete stabil, köszönhetően a túrákon résztvevő tagok számának. Beszélt pár mondatot a minősítésekkel kapcsolatban. A Szakosztály 96 tagja rendelkezik valamilyen minősítési fokozattal! 96 főnek bronz, 60 főnek ezüst, 29 főnek arany, 11 főnek érdemes, 1 főnek pedig kiváló fokozata van! A teljesítők köre évről-évre nő!

Ezután következett a vacsora. Pompásan sikeredett a gulyás, mindenkinek ízlett, lehetett repetázni is. Kiválót alkotott a főszakácsunk! A vacsora után következett az édességek kóstolgatása. Az est hátralevő része beszélgetéssel telt el. Nyolc óra körül elkezdtük a rendrakást. Ismét nagy sikere volt a nyárbúcsúztató összejövetelünknek. Legközelebb szeptember 17-én fogunk találkozni. Az Országos Kék Túra útvonalán fogunk gyalogolni, Dobogókőtől a Rozália téglagyárig a Pilis hegységben.




Ugrás az elsőre

(A mellékelt képek Muskovics András (MA) felvételeiből kerültek kiválasztásra)

Muskovics András
szakosztályvezető


© 2006-2024 természetbarátok.hu