2016 november 4, PMP jelzés javítás III. - Szigetcsép

A Pest Megyei Piros útvonalának javítására harmadik alkalommal pénteken kompoltunk át a Csepel-szigetre. Most négyen jöttünk össze a jelzés felújítási munkákra. Az útjelző vezetőnk ma nem jött el családi okok miatt, de a szükséges anyagokat, szerszámokat elhozta számunkra a 9 órai komphoz. A már többször megjárt műúton érkeztünk meg Szigetcsépre.

A munkánkat az előző alkalommal felfestett alapok befejezésével kezdtük meg Szigetcsépen. Ketten az új fehér alapok felfestését készítettük a HÉV állomás felé, ketten az előző alkalommal felfestett jelzéseket komplettírozták. 1220-kor értük el a HÉV állomást. A korábbi egyeztetéseknek megfelelően a HÉV állomás utáni szakaszon, a piros keresztjelzés megszüntetésre került, a piros jelzés került felfestésre a HÉV pálya mentén. A következő alkalommal az U alakú, régi útvonalat megszűntetjük.

Három óra után nem sokkal befejeztük a munkát, most már korán sötétedik, az utolsó komp is már négy órakor közlekedik a két part között. Az ominózus U alakú rész végéig majdnem teljesen befejeztük az új jelzések felfestését, csupán 3 jelzés befejezését hagytuk el a következő alkalomra. Kellemetlen, hűvös volt az idő, ennek ellenére egészen jól haladtunk. A négy órai komppal tértünk vissza Százhalombattára. Bízunk a kedvező időjárásban, hogy még az idén minél nagyobb szakaszon fejezhessük be a felújítási munkákat.

A mai munkában a következő turistatársak vettek részt: Győri Endre, Lázár József, Vlukovszki Sándor és Kovács István (Kovi).

Ezt az útvonalat jártuk be:

Kerékpárral:

Útvonal: Százhalombatta, Óváros - Tököl - Szigetcsép - Szigethalom – Szigetcsép - Tököl – Százhalombatta
Túratáv: 28km (ebből 10km földút)
Emelkedő: 80m
Minősítő pontszám: 10+9+0,8=20 pont

Gyalog:

Útvonal: Szigetcsép, tököli műút – Szigetcsép – Szigetcsép, szőlők
Túratáv: 5km
Emelkedő: 14m
Minősítő pontszám: 7,5+0,1=7,6 pont

Összes pontszám: 20+7,6=28 pont
Jelzésre fordított emberóra: 28 óra 


Ugrás az elsőre

(A mellékelt képek Győri Endre (GyE) felvételeiből kerültek kiválasztásra)

A túrát teljesítők névsora

Győri Endre
túravezető


© 2006-2024 természetbarátok.hu