2022 április 2, Itt a tavasz! - Vértes

Elég kellemetlen időjárási viszonyokat jeleztek erre a hétvégére, a túrát megelőző 2 napban leesett kb. 25 mm-nyi eső, amire a földeknek már nagy szükségük volt. Szombatra viszont úgy tűnt, mintha szünet következne, szerencsénkre igazuk lett. Kilencen vonták vissza a jelentkezésüket különböző indokokkal. Olyanok is vannak, akik csak szélcsendes, napos, bárányfelhős időben szeretnek túrázni. De jópáran összeszedték az influenza vírust, maródiak lettek. Nagyon úgy tűnik, hogy a COVID után ezzel kell majd bajlódni. Ezen előzmények után 31-en jöttek el végül is a túrára. Hat órakor indultunk el Százhalombattáról. Az idő átállítása miatt korainak tűnt az indulás, még alig pirkadt. Érd, Vörösmarty Gimnázium után a tárnokiak is felszálltak a buszra. Székesfehérvár, Mór érintés1ével jutottunk el Pusztavám Ipartelepre. Innen indult el a hosszútúra. Természetesen rövidtúra is volt. Ez a két variáció került meghirdetésre a mai napra:

Útvonal: Pusztavám, Vérteskert (230 m, ) – Bükkös-völgy () – Pátrácos (480 m, , ) – Antal-árok (, ) - Gánt, Bányatelep (479 m, , )
Túratáv: 21km
Emelkedő: 410m
Minősítő pontszám: 31,5+8,2=40 pont

Alternatív útvonal: Gánt (212 m, ) – Kápolnapusztai temető (256 m, , ) – Vörösmarty-forrás (282 m, ) – Gánt, Bányatelep (479 m, , )
Túratáv: 12km
Emelkedő: 160m
Minősítő pontszám: 18+3,2=21 pont

A 31 főből 19 társunk vállalta a hosszabbik túrát. Az Ipartelep busz fordulójánál szálltunk le az autóbuszról. A rövidtúrások az előzetes egyeztetésnek megfelelően megfordították az útirányukat, ezért a kiíráshoz képest a Gánti Geológiai Múzeumhoz mentek. A sárga jelzésen indultak el Kápolnapuszta, majd Gánt felé. Mi nyolc órakor a piros keresztjelzésen, aszfalton vágtunk neki a túrának. Kb. 20 perc eltelte után hagytuk magunk mögött az utat, miközben megkerültük az Ipartelep egyik üzemét. Bal 90°-os kanyar után felfelé gyalogoltunk a kissé sáros erdei úton. Az erdő és aljnövényzete kezdett már kizöldülni, tavaszi képet mutatni. Főleg a gyertyánfák és a juharok mutatták ezt. Sok odvaskeltike virágzott már. Újabb 90°-os bal kanyar következett egy bekerített tarvágott terület mellett. Nemsokára, 830-kor, egy jobb 90°-kanyar után, egy nagy erdészház mellett haladtunk el. A Lipa-kúti-völgyben kevésbé járt úton gyalogoltunk fel a tetőre. A felső szakaszon a szeder indákon át alig lehetett átvergődni. Közben elhagytuk a Rudolf-rétet, ahol egy kis vadászkunyhó található.

920-kor a Vértes tábornál becsatlakozott a Közép-Dunántúli Piros jelzés. Ez egyben pecsételőhely is, a valamikori Ipartelepek, Festékgyári pecsétet helyezték át ide, az információs táblára Pusztavám felirattal. Az Ifjúsági tábor 34 fő befogadására képes, egy Családsegítő Alapítvány üzemelteti. Szép faszobor látható a ház mellett, Szent Bernátot faragta ki a művész, aki a túrázók választott védőszentje. Rövid pihenőt tartottunk itt. Mind a 19 fő együtt volt. Nem sokkal a tovább indulásunk után elhaladtunk a romos Mézeskalács házikó mellett. Éles jobb kanyarral a KDP piros jelzése után rátértünk a kék keresztjelzésre. Hosszabb felmenetel következett. A földúton két helyen is eocénkori mészkő kibúvás található. Rengeteg nummulitest, magyarul Szent László pénzét lehet gyűjteni a kimállott mészkőből. Ezek az állatok a valaha élt legnagyobb egysejtű élőlények voltak a Földön. Kiértünk egy erdészeti aszfaltos útra. Sokan ezen haladtak tovább, nem követték az OKT jelzését az erdőben. Valamicskét rövidítettek ezáltal. 11 óra környékén az utolsó emberünk is megérkezett az útelágazásba, ahol egy öreg bükkfán Mária kép található.

Még egy keveset kellett aszfalton gyalogolni, majd egy éles kanyarban balra felkanyarodtunk egy völgyben. Továbbra is kéken haladtunk a hegytető felé. 1130-kor értünk fel, találkoztunk a zöld jelzéssel. Rövid pihenő után a kék keresztjelzésen indultunk lefelé. Az OKT útvonala jobbra eltért a Géza-pihenő felé. Hamarosan elhaladtunk a Hajdúvár vadászház mellett. Sok virágot láthattunk ezen a szakaszon, többek között az odvas keltikét, bogláros szellőrózsát, babérboroszlánt. A hangulatos Antal-árokban érkeztünk le a sárga körjelzésig. Mivel eléggé hideg szél kezdett el fújni, megváltoztattuk az útvonalunkat. Nem indultunk el a sárgán Gánt Bányatelep felé, a Balás Jenő Bauxitbányászati Kiállításhoz, hanem tettünk egy kis kerülőt, a kék körjelzésen elsétáltunk Kápolnapusztára. Tragikus események játszódtak itt le 1945-ben a II. világháború során. 1945.03.16-án szovjet katonák lepik el az alig húsz házból álló kis település, a vértesi Kápolnapusztát. A többségében sváb férfiakat és 15 évnél idősebb fiaikat a házak pincéibe terelik és ott agyonlövik őket. Ma Kápolnapuszta csupán egy temetőt jelent. A gyilkosságok oka a visszaemlékezések szerint az volt, hogy a kivégzés előtti időszakban orosz partizánok fosztogatták Kápolnapuszta családjait. Megfenyegették a lakosságot, ha erről beszélnek valakinek. Az emberek hónapokon keresztül tűrtek, végül mégiscsak bejelentést tettek a csendőrségen. Az eredmény nem maradt el, sikeresen rajtaütöttek a fosztogatókon. Egyiküknek azonban sikerült megszöknie. Ő volt az, aki később elvezette Kápolnapusztára a szovjet katonákat, hogy bosszút álljanak a megölt társain. Kápolnapuszta megmaradt női lakossága és a gyerekek rokonoknál kerestek menedéket a környező településeken vagy a szerencsétlenebbül jártakat kitelepítették. A leszármazottjaik azonban még ma is élnek. Néhány házban egy darabig maradtak még emberek, de lassanként ők is elköltöztek. Kápolnapuszta elnéptelenedett, neve a feledés homályába veszett.

Elolvastuk a tájékoztató táblákat, majd visszafordultunk. Az OKT útvonalán lesétáltunk Gántra. A rövidtúrásaink is itt voltak már, a Mary néni vendéglőjében eszegettek, iszogattak. Egy félórára mi is betértünk ide a túra befejezéseképpen. Meglepően sokan voltak, alig kaptunk asztalt. A hétvége sok embert csalt ki a természetbe, mások meg csak egyszerűen ki akartak mozdulni otthonról. A sütemények elfogyasztása után a folyadék hiány pótlása után igen korán, két órakor elindultunk hazafelé. Régen nem értünk ilyen korán haza! Áprilisban még két szakosztályi túránk lesz. Jövő szombaton kerül megrendezésre az első idei kerékpáros túránk. A korábbi években megszokott ráckevei piac lesz a célpont. 30-án viszont a Gerecsében fogunk gyalogolni. Ez már keményebb lesz az eddigiekhez képest, már ami a szintet illeti!




Ugrás az elsőre

(A mellékelt képek Muskovics András (MA), Szabó Zsolt (SzZs) felvételeiből kerültek kiválasztásra)

A túrát teljesítők névsora

Szabó Zsolt
túravezető


© 2006-2024 természetbarátok.hu