2022 november 12, Pilisi Vándorlás - PV II. Pilis, Klotildliget-Pilisszentkereszt

Kedvező előjelekkel vártuk a szombati, első novemberi túránkat. Ismételten jó idő várt ránk! Most is szép számmal, 20-an jelezték előzetesen a részvételi szándékukat, egyikük sem vonta vissza a jelentkezését. A legváltozatosabb módon, személygépkocsikkal, valamint tömegközlekedési eszközökkel közelítettük meg a túra helyszínét. A személygépkocsisok miatt gyakorlatilag a kiírt túrákon kívül, még két útvonalat terveztünk meg számukra. Ők 12-en voltak, Pilisszántótól kiindulva körtúrát teljesítettek. Volt, hogy az útvonalunk közösen haladt, de az idő eltolódás miatt nem is találkoztunk egymással a túra során! Csapat, szakosztály szempontjából nem biztos, hogy szerencsés egy napra ennyi változatot kidolgozni, lebonyolítani! A tömegközlekedést választók 8-an az eredetileg betervezett útvonalon gyalogoltak, Klotildligeten kezdtek. A MÁV Zrt. jóvoltából fél órai eltéréssel érkeztünk meg nyolcan a starthelyünkre. Az eredetileg meghirdetett útvonalak ezek voltak:

Útvonal: Klotildliget vm. (245 m, ) – Pilisszántó (230 m, , (-)) – Boldogasszony kápolna (365 m, Csillagösvény) – Mészégetők kútja (333 m, (-), ) – Pilis-tisztás (703 m, , , , , ) – Pilis-tető (756 m, , ) – Vaskapu-szikla (570 m, , (-)) - Klastrom-kút (370 m, (-), ) – Pilisszentkereszt (342 m, )
Túratáv: 19km
Emelkedő: 750m
Minősítő pontszám: 28,5+15=44 pont Útvonal: Klotildliget vm. (245 m, ) – Mészégetők (218 m, (-), ) - Pilisszántó, Mészégetők kútja (333 m, (-), ) – Boldogasszony kápolna (365 m, Csillagösvény) – Pilisszentkereszt (342 m, )
Túratáv: 12km
Emelkedő: 400m
Minősítő pontszám: 18+8=26 pont

A 8 fő együtt indult el a Munkácsy Mihály utcában a piros keresztjelzésen. A Dévényi Antal utcát elérve volt lehetőség a Pilisi Vándorlás Klotildligeti bélyegzőjét megszerezni, egy kis kerülő megtételével. A Pilisszántóról indulók 830-ra gyűltek össze a település felső végén levő parkolójában, mely egyúttal a VOLÁN busz fordulója is. Ők innen indultak el a közeli Pilis felé. Klotildliget utolsó házát 815-kor hagytuk el. Erdészeti földúton haladtunk felfelé a Homok-hegy oldalában. A nyereg elérése után ereszkedni kezdtünk Pilisszántó felé, továbbra is az erdészeti úton. Egy-két helyről feltűnt a Pilis impozáns tömbje. 945 körül már a település házai között gyalogoltunk. Jelzetlen úton indultunk tovább a volt kőbánya felé. Időközben egyeztettünk a másik hosszútúrás csoporttal, Ők már tovább mentek a kőbányától. 1030-kor felértünk a Makovecz Imre által tervezett kápolnához. Itt letelepedtünk, negyedórás pihenőt tartottunk, tízóraival egybekötve. A Boldogasszony kápolnát 2006. december 21-én avatták fel. A kápolna előteréből csodálatos a kilátás. Alattunk terül el Pilisszántó, távolabb, jobbra Pilisvörösvár, mögötte Solymár. Előttünk a Ziribár csúcsa magasodik, mögötte a Nagy-Kevély látható. Ezektől jobbra a Budai-hegyekben gyönyörködhetünk. Kár, hogy párás volt a levegő! A Szikla Színház feletti párkányon az Áldást osztó Jézus szobor látható.

A rövid pihenő után a Csillagösvényen indultunk el lefelé. A nagy faszobrok közül elsőként Hunyadi Mátyás szobrát érintettük. A következő faragványon Boldog Özséb, a pálos szerzetesrend megalapítója látható. A pálos szerzetesrend az egyetlen magyar alapítású férfi rend! A következő szobor Szent László királyunknak állít emléket. Ez olvasható a faragványon: "Csillagok között fényességes csillag, Boldogasszony lovagja, Szűz Máriának választott vitéze, Szent László". Következett Szent István királyunk páros faragott oszlopa. Ezután elérkeztünk Attila hun fejedelem szobrához, aki Bendegúznak volt a fia. Az utolsó szobor Nimródot, a nagy vadászt ábrázolja. Ő volt Attila nagyapja. Szépek a faragványok, sok szép részletben lehet gyönyörködni. Végül leértünk a Mészégetők kútjához. Itt található a Pilisi Vándorlás egyik igazoló pecsétje. Valamikor a helyi szlovák nemzetiségű lakosok évszázadokon keresztül a mészégetésből éltek. Ehhez szükséges volt a víz is, ezért ásták meg a kutat. 11 óra után nem sokkal elindultunk a Pilis-tető felé. Két társunk innen elindult a rövidtúrára, Pilisszentkereszt felé. Mi hol jelzett úton, hol jelzetlen ösvényen gyalogoltunk felfelé. A zöld jelzés elérése után nem sokkal elkezdtük a szerpentinek leküzdését. A szerpentinek sarokpontjaiból általában pompás kilátás van a környékre: a Hosszú-hegyre, a Kevélyekre, Ziribárra, a Budai-hegyekre, a Pilisre. Na meg természetesen az alattunk levő településekre. Fejünk felett néha elrepült egy utasszállító repülőgép a légi folyosóban, illetve pár paplanos ernyős is keringett a Pilis oldalában. 1320-kor elértük a tetőt. Előtte még, akinek kedve volt hozzá, elgyalogolhatott a Pilis tisztásig, ahol a Pilisi Kilátások pecsétjét lehet begyűjteni. 200 méteres letérést jelent csak ez a kitérő. Sajnos továbbra is párás volt a levegő, hiába szép a panoráma fentről, most nem sokat lehetett látni a környékből.

A 756 méter magas Pilis-tetőn, a Dunántúli-középhegység legmagasabb pontján álló, több mint 17 méter magas Boldog Özséb-kilátó egy itt álló földmérési célokat szolgáló vasbeton torony átépítésével jött létre 2014-ben. A kör alakú, fedett teraszról 360°-os panorámában van része az idejövő turistának. A legfelső szintről a fél Pilist és a teljes Dunazug-hegységet láthatjuk, de távolban feltűnik a Börzsöny is. A kilátó körül egy elhagyott rakétabázis (LÉRAK) romjai láthatóak. A lapos tetőről, megfelelő időjárási viszonyok esetén kiválóan szemmel tartható a főváros légtere. A katonai objektum a 80-as évek elejére készült el. (Két közeli társa követte az Urak asztalán, illetve a Lom-hegyen). A titokban tartott bázison kb. 40 katona szolgált 1996-os megszűnéséig. Nem sokat tartózkodtunk a kilátónál, sajnos korlátozott volt a kilátás a párásság miatt. 1335-kor tovább gyalogoltunk. Hat fő maradt ebben a csapatban. Közülük ketten nem vállalták a Vaskapu felkeresését, okulva az október 2-i túránkból. Ekkor megtapasztaltuk, mennyire nehéz fel- illetve lemenni a Vaskapu szikláitól. Rövid ideig a zöld háromszögjelzésen mentünk lefelé, a gerincen haladó köves úton, majd jobbra letértünk róla, egy alig járt jelzetlen ösvényre. Egy nagy, téglalap alakú rétre értünk le. Pár darab, ehető lila tönkű pereszkét találtunk a fűben.

Most kezdődött a meredek ereszkedés a Vaskapuhoz. Az ösvény nagyon meredek, csúszós volt. Az avartól nem láttuk a lábunk alatt levő sziklákat, köveket, fadarabokat. Nagyon oda kellett figyelnünk, hogy ne csússzunk ki az ösvényről! 1430-kor értük el az első sziklakaput. A sziklakapuk valószínűleg hévizes eredetű barlang maradványai lehetnek, mely az eróziós és mállási folyamatok következtében elpusztult. A felső kapu kb. 6, az alsó kb. 15 méter magas. A nagy sziklakapunál helyezte el a Magyar Turista Egyesület Zsigmondy Társasága Dr. Zsigmondy Emil (1861 – 1885) emléktábláját 1929-ben. Zsigmondy, a 24 éves korában elhunyt magyar származású fiatal orvos és hegymászó, több alpesi csúcsot mászott meg elsőként. Lenyűgöző mind a felső, mind az alsó sziklakapu! Miután kigyönyörködtük magunkat, elkészítettük a fotókat, tovább kezdtünk ereszkedni. Kár, hogy a szikláknál már érződött naplemente, kissé szürkék lettek a fényképek. Az ösvény nehezebben volt járható, mint október elején! Nagyon a lábunk elé kellett néznünk, hova lépünk! 20 perc alatt leértünk a zöld jelzésű útra.

Alig kezdtünk el gyalogolni Pilisszentkereszt felé, utolért bennünket a két társunk, aki körbe jött le a Pilis-tetőről. A Dera-patak feletti Forrás úton gyalogoltunk a település központja felé. A másik csoportunk már Pilisszántón volt. Miután ők is megnézték a Vaskapu szikláit, ugyanezen úton jöttek be Pilisszentkeresztre. A cukrászda meglátogatása után a Dera-patak feletti sziklákon, a háromszögjelzésen elgyalogoltak a szurdok végéhez, azután visszasétáltak a szurdokban haladó OKT jelzésen. Felmentek a Som-hegyi turistaházhoz, volt akinek hiányzott az itteni PI-TE pecsét, az most bepótolhatta. Innen mentek vissza Pilisszántóra, az autókhoz. Igazán szép, kellemes túraidő volt a mai napon! Következő túránk a közeli Biai-dombságba fog vezetni november 26-án. Bízunk benne, akkor is szép időnk lesz!




Ugrás az elsőre

(A mellékelt képek Muskovics András (MA), Szabó Zsolt (SzZs) felvételeiből kerültek kiválasztásra)

A túrát teljesítők névsora

Muskovics András
szakosztályvezető


© 2006-2024 természetbarátok.hu