2018 december 8, Keressük a Mikulást - Budai-hegység

Az év utolsó szakosztályi túrája nem a legkedvezőbb előjelekkel indult. Napokkal előtte már hűvös esős időt jeleztek előre, ennek is köszönhető, hogy kevesen érdeklődtek a túra iránt. Heten visszavonták a jelentkezésüket. 24 fő volt bátor, aki eljött a Mikuláskereső túrára. Utólag kiderült, mint általában, hogy Nekik lett igazuk, egész tűrhetően megúsztuk a hektikus időjárást, nem áztunk el, pedig éjjel elég rendesen esett, amikor elindult a buszunk, már csak szemerkélt az eső. Nem kellett korán elindulnunk reggel, nem messzire mentünk. Hét órakor indultunk el Százhalombattáról, majd Tárnok, Érd, Budapest, Kosztolányi Dezső téren jött össze a 24 fős csapatunk. Alapvetően az Országos Kék Túra nyomvonalát választottuk ki a mai túrához. A rövidebb túrát odafelé találtuk ki, mivel volt jelentkező erre a távra is. Tehát ebből a két lehetőségből választhattak a túrázni akarók:

Útvonal: Rozália Téglagyár (125 m, ) – Csúcs-hegy (444 m, ) – Virágos-nyereg (362 m, ) – Hármashatár-hegy (495 m, ) – Fenyőgyöngye (300 m, ) – Árpád-kilátó (362 m, ) - Határ-nyereg (320 m, ) – Hűvösvölgy (210 m, ) – Hárs-hegyi vá. (290 m, ) – Kis-Hárs-hegy (362 m, , ) – Szépjuhászné vá. (350 m, , )
Túratáv: 18km
Emelkedő: 700m
Minősítő pontszám: 27+14+3=44 pont

Alternatív útvonal: Rozália Téglagyár (125 m, ) – Csúcs-hegy (444 m, ) – Virágos-nyereg (362 m, ) – Hármashatár-hegy (495 m, ) – Fenyőgyöngye (300 m, ) – Pálvölgyi-barlang (280 m, (-))
Túratáv: 10km
Emelkedő: 400m
Minősítő pontszám: 15+8+3=26 pont

Mindenki a Rozália Téglagyárnál kezdte meg a túrát. 840-kor a gyár portája előtt voltunk. Páran pecsételtek, az OKT bélyegzője itt található a villanyoszlopra szerelve. A bélyegzés elvégzése után, a gyár kerítése mellett elindultunk felfelé az OKT jelzésén. Kb. 600 m után balra fordultunk, az erdőben, földúton elgyalogoltunk a Csúcshegyi útig. Itt jobb 90°-os kanyar után a szélső házak mellett mind magasabbra értünk fel. Enyhén jobbra fordultunk az erdőbe, szinte S kanyart leírva értünk a 379 m magas Tök-hegy közelébe. Két 90°-os bal kanyar után, a magasfeszültségű villanyvezetékkel párhuzamosan haladtunk a jó minőségű erdei úton. 300 m után jobbra fordultunk, átmentünk a vezeték alatt. Semmit sem lehetett látni az alattunk levő téglagyárból, Pilisborosjenőből! A Csúcs-hegy oldalában haladtunk. A hegy vége felé ismeretlen katona gondozott sírja látható. A magyar katona 1945.02.11-én, a Budai várból való kitörés közben vesztette életét. A Virágos-nyeregbe 1000 órakor értünk. Valamikor itt büfé volt, de az régóta megszűnt. Az OKT bélyegzője egy villanyoszlopra van elhelyezve.

Összevártuk egymást, majd tovább gyalogoltunk. Áthaladtunk a réten, majd elkezdtünk kapaszkodni a 452 m magas Vihar-hegyre. A csúcs után csúszós ösvényen jutottunk le a Rotter Lajos turistaházhoz. Ez már a Hármashatárhegyen található. A hegy úgy néz ki, mintha az átjátszó állomások erdőt alkotnának. A Mikulásunknak ide kell érkeznie 1200 órára. Mi korábban is úgy terveztük, hogy a hosszútúrások megkapják a csomagjaikat, majd tovább mennek a betervezett úton. Felvettük a csomagokat, a rövidtúrásainkét féltre tettük egy szatyorba, hátha a Mikulástól vehetik át majd a csomagjaikat. Ők itt bevárták a Mikulást, 1100 órától már bábelőadást nézhettek. Nekik a Fenyőgyöngyéig, illetve a legrosszabb esetben a Pálvölgyi barlang parkolójáig kellett lejönniük. A többi túrázónk között kiosztottuk a Mikulás csomagokat, majd elindultunk lefelé a Hármashatár-hegyről. Továbbra is az OKT útvonalát követtük. A Fenyőgyöngyénél bevártuk egymást, közösen indultunk el a Hűvösvölgy felé. 1205-kor indultunk el felfelé a Glück Frigyes úton. Kissé kanyargós úton jutottunk el az Árpád-kilátóig. Sajnos az alatta levő részt nagyon beépítették korlátozzák a panorámát. A mai napon ez nagyon nem befolyásolta a kilátást, mivel pocsék, párás volt a levegő. Pedig innen a Gellért-hegy felé, a Dunára parádés a kilátás! Itt tartottuk meg az ebédidei pihenőnket.

A szieszta után tovább mentünk, még volt pár kilométerünk hátra. Továbbra is az OKT jelzésén haladtunk. A rétnél elváltunk a zöld kör- illetve a zöld jelzéstől. Elhaladtunk az útmenti kereszt mellett. A keresztet sziklába faragták. Felettünk jobbra szép mészkősziklák láthatóak. 1315-kor bal kézre a nevezetes Oroszlán-sziklát mellőztük. A Kecske-hegy oldalában levő dolomit szikla eredetileg természetes képződmény volt, de hogy még jobban hasonlítson az oroszlánhoz, kissé megfaragták. A II. világháború alatt megsérült, ma már emiatt sajnos nem annyira ismerhető fel a sörényes állat. Tíz perc elteltével, a Határnyereg után elértük Mátyás király Vadasparkját. Erről egy emlékmű emlékezik meg. Itt is látható egy ismeretlen magyar katona sírja. Kiértünk a régi vitorlázó repülőtér mellé. Egy darabig a szélén gyalogoltunk. A pilóták emlékművénél bal 90°-os kanyar következett, elindultunk lefelé a Hűvösvölgybe. 1400 órakor leértünk a Gyermekvasút végállomásába. Volt, aki az OKT pecsétjét kereste meg, volt, aki a büfét, melyből több is található itt.

20 perc után újra egybegyűlt a társaság, tovább indultunk a Kis-Hárs-hegy felé. Rögtön egy katonasír mellett haladtunk el. Sajnos a Budai-hegyekben sok helyen találkozhatunk katona sírokkal. Nem sokkal később kereszteztük a Gyermekvasút vágányát, közel a Hárs-hegyi megállóhoz. Most már a sárga jelzésen gyalogoltunk. Egy kis kitérővel felgyalogoltunk a Kis-Hárs-hegyi kilátóhoz. Most Makovecz kilátónak nevezik. Nem nagy a kilátó, egy ember felmegy, egy ember lejön. Körülbelül így működik. Nem rossz a panoráma, de nem ilyen időben. Legközelebb talán több szerencsénk lesz vele! Visszamentünk a sárga jelzésre, majd a Mária úton lementük a Szépjuhászné vasúti megállóba. A busz itt várakozott reánk. Itt találkoztunk a szigethalmi turisták csapatával, akik ezen a környéken tartották meg a Mikulásra szervezett teljesítmény túrájukat. Barátságos volt a Mikulásuk, pár képet készítettünk Vele. Összegyűjtöttük a tagjainkat, majd Budakeszi keresztül elindultunk haza. Világosban mindenki hazaérkezett. Az előrejelzések ellenére jól sikeredett az év utolsó túrája. Jövőre folytatjuk a túrákat, remélhetőleg sok szép helyre eljutunk. Ideje lesz a túratervünket is kidolgozni, a korábbi évekhez képest elmaradásban vagyunk.

Nincs más hátra, mint az Endi és a magam nevében Kellemes Ünnepeket, Boldog Új Évet Kívánjunk minden kedves túratársunknak! Jövőre pedig sok kellemes túrát!




Ugrás az elsőre

(A mellékelt képek József László (JL), Muskovics András (MA), Szabó Zsolt (SzZs) felvételeiből kerültek kiválasztásra)

A túrát teljesítők névsora

Muskovics András
szakosztályvezető


© 2006-2024 természetbarátok.hu