Erre a Kék Túrára a múlt hónap biztató, hasonlóan vándortúra jellegű kísérletünk után került sor. Már sokkal rutinosabban készültünk, megkíméltük magunkat a fölöslegesen cipelendő - ám nélkülözhető - holmiktól és megint hasznosítottuk a lehetőséget, vagyis ráépültünk a szakosztályvezető - Muskovics Bandi - által alaposan megszervezett május 21-i buszos, bakonyi kéktúrára. Együtt mentünk szombaton a Bakonybél - Kőrishegy - Borzavár - Zirc szakaszon, "élveztük" az időben és útvonalban mellénk csatlakozó kerékpárverseny minden örömét és érdekességét. Szombat este ahelyett, hogy a busszal hazafelé vettük volna az irányt, arról csomagjaink további részét magunkhoz gyűjtve megkerestük a "Horvátkert" Vendégházat és élvezve a születésnapos háziasszony vendégszeretetét, na meg a ház tágasságát, elfogyasztottuk a meleg vacsorát, ami nem volt más, mint egy remek fácánleves, vadpörkölt, tésztával és savanyúsággal. Megnyaltuk utána mind a tíz ujjunkat, és aki még bírta, s nem a holnapi túrára pihent előre, az elment az apátság kertjébe egy fagylaltra (a templomot már délután láttuk, az arborétumot pedig korán zárták). Aztán zuhi (a fürdőszobában) és pihi.
SzállásKorán keltünk. Csomagjainkkal végigcaplattuk a még szunnyadó városka ismertebb felét, amerre tegnap is jártunk. Csodás időnk volt. A túra első része nem volt nehéz. A bakonynánai bélyegzés után bevetettük magunkat a vadonba, be az erdőbe, a régi malom mellett (itt szerettünk volna aludni, de már nem volt hely számunkra, pedig kedves kulturált helynek látszik). Egy kellemes - ébresztőnek is alkalmas bő két kilométeres Gaja-patak menti sétával elértük az Erdész emlékművet és a Római fürdőt. Szépsége most is festői. Elábrándozunk, hogy ebben a tavaszi enyhe időben hálózsákban akár itt is megalhattunk volna, annyira kellemes hangulatú tiszta pihenőhely köszönt bennünket a patak kanyarjában. A nap csodálatosan sütött be a fák között. Készítettünk pár képet, hiszen olyan varázslatos volt ez a szakasz. Egy kis pihenés után mégis útnak kellett indulni. Lassan emelkedik az ösvény és hamarosan kibukkanunk az erdőből, ahol már száz ágra süt a nap. El is tűnődünk, hogy vajon a képzeletünk játszik-e velünk, mikor fehér lovon ifjú embert látunk közeledni. S amíg beérünk, Jásdra addig ábrándozhatunk róla, királyfi volt-e vagy csak képzeletünk játéka? Aztán a falusi boltocska Kék-túra bélyegzőpárnáját lehelgetve szemben állunk a valósággal, mert addigra már a lovas is ott issza sörét - miután megjáratta lovát a mezőn át, amerre mi is láttuk. Kellemesen elbeszélgettünk vele.
Haraptunk egy szendvicset, indultunk tovább. Találkoztunk a falu közepén újabb (azonos mintájú) bélyegzővel, szépen faragott fa szobrokkal, kusza kék jelzésekkel, de csak-csak kibontakoztunk a helyi kedves nénik segítségével. Ők mutatták, hogy merre szoktak menni a turisták Tés felé. Leereszkedtünk a faluszélen levő - most száraz - patakhoz, át az aprócska fahídon és máris kapaszkodtunk felfelé a végtelennek tűnő emelkedőn Tés irányába. Meg-megpihenünk. A csomagok is melegítettek, nyomtak a föld felé, meg a nap is egyre melegebben sütött. Az emelkedő végső, árnyas szakasza után kibukkanunk Tés szélén. Balra vesszük az irányt. Néha aszfalt úton, néha erdőben, majd egy kis jobbra vissza-kunkorral eljutunk a Csőszpusztai bélyegzőhelyhez. Ma álmát alussza, sehol egy barlangász, csak a karbidlámpák kezelésére figyelmeztető felirat utal az Alba Regia Barlangkutató Állomás életére, pedig pár éve mikor még itt jártunk, nagy volt itt az élet. Szomorú volt látni, hogy milyen kihalt lett itt minden. A ház előtti asztaloknál, padoknál megebédeltünk, nevetgéltünk, szusszantottunk egy jót és máris át az úton tovább Kisgyón felé indultunk.
Innét nem hosszú szakasz következett. Előbb széles erdei út a Hamuházig, onnét a lankás Tüzes árok, körben bokrok egy hirtelen jobb kanyar (amit könnyű lett volna elvéteni) és kis csoportunk kettészakadva egymástól 100-150 méterre uzsonnázik, pihen pár percet. Margó és Vili jár elől, ők az erdei szentély padjain üldögélnek, mire utolérjük őket. Már vártak bennünket, s ilyenkor néha a 10 perc is soknak tűnik, de hiába, az ennyire dimbes-dombos vidéken ezek a mobil telefonok még nem mindig érik el egymást. Páran egy kicsit kutattunk a régi "csigalenyomatok" után és találtunk is, kb. 1 méteres átmérővel - sokat mentünk vissza az időben, érdekes volt egy kicsit vizsgálódni. Együtt sétálunk tovább és a Bányász emlékmű után Kisgyón Természetbarát Telep házait elérve a kerítésen leljük meg a következő bélyegzőt. A telep bezárt, így sajnos itt nem volt lehetőségünk megszállni. Bakonycsernyén találtunk szállást. Mivel nagyon meleg lett és el is fáradtunk, így a kedves háziasszonyunk kocsival jött elénk Bakonycsernyéről, összegyűjti a nehezebb csomagokat és a fáradtabb hölgyeket, s amíg fordul egyet a vendégházig, a többiek tovább gyalogolnak a műúton a község széléig, az arborétumig. Ott éri őket a második forduló és a házak között már ők is autóznak.
Kellemes hely a Tibor vendégház, ahol az estét, éjt töltjük. Előtte egy vacsi a közeli pizzázóban, egy üveg bor, egy pezsgő, süti és hosszú beszélgetés a rég nem látott középiskolás osztálytársammal, aki ebben a községben lakik és érkezésünk hírére robogóján sietve meglátogatott bennünket.
© 2006-2024 természetbarátok.hu