2018 július 11-18, Kárpátforduló környéke jutalomtúra, Erdély

-Beszámoló- -Mellékletek-


2018. július 12. Nagy-Kő-havas, Hétlétrás vízesés

Megállapodtunk egymás között, hogy a mi óránk szerint fogunk beszélni az időpontokról mivel sokunknak nehezen megy a két ország közötti 1 órai különbség. 630-kor találkoztunk az autóbuszunknál. A reggeliket 600 órára kértük minden helyen. Pár perc késéssel, de mindenki ott volt a megbeszált időpontban. A Predeal felé, melyet régebben Tömösi-szorosnak neveztek, az 1-es főútvonalon indultunk el. A betervezett Hétlétrás-szakadék bejárása, valamint a Nagykő-havas csúcsának meghódítása volt a célunk. A Nagykő-havas több mint 1200 m-rel emelkedik a Brassói-medence fölé. Főbb kőzetei a Bucsecsre jellemző kavics konglomerátumok és mészkövek, melyekből az erózió hatására nagyon látványos sziklaalakzatok jöttek létre, mint pl. az Írottkő, a Kőcsűr. Csatlakozott hozzánk Sándor, a vendéglátónk, aki ezáltal sokat könnyített a társaság vezetésében. Negyedórai buszozás után a Malomdombnál kiszálltunk az autóbuszból, majd a Sipoly-patak mentén elkezdtünk felfelé gyalogolni a patak mentén. Két útvonal közül lehetett választani, melyből végül is 3 variáció lett az alábbiak szerint:

Útvonal: Malomdomb (690 m, ) – Sipoly-patak völgye () – Létrás szakadék (950 m, ) – EKE menedékház (1630 m, ) – Nagy-kő havas (1843 m, ) – EKE menedékház (1630 m, ) – Kőba nyaka (1550 m, ) – Bolnoki menedékház (1000 m, ) – Bácsfalu (650 m, )
Túratáv: 20km (ebből 10km magashegyi)
Emelkedő: 1300m (ebből 600m magashegyi)
Idő: 10 óra
Minősítő pontszám: (15+12)x2=54+15+14+1=84 pont

Alternatív útvonal: Malomdomb (690 m, ) – Sipoly-patak völgye () – Létrás szakadék (950 m, ) – EKE menedékház (1630 m, ) – Nagy-kő havas (1843 m, ) – EKE menedékház (1630 m, ) – Nagy-tisztás (1495 m, , ) – Malomdomb (690 m, )
Túratáv: 18km (ebből 8km magashegyi)
Emelkedő: 1150m (ebből 400m magashegyi)
Idő: 8 óra
Minősítő pontszám: (12+8)x2=40+15+15+1=71 pont

Alternatív útvonal: Malomdomb (690 m, ) – Sipoly-patak völgye () – Létrás szakadék (950 m, ) – EKE menedékház (1630 m, ) – Nagy-tisztás (1495 m, , ) – Malomdomb (690 m, )
Túratáv: 14km (ebből 4km magashegyi)
Emelkedő: 980m (ebből 200m magashegyi)
Idő: 6 óra
Minősítő pontszám: (6+4)x2=20+15+15,6+1=52 pont

A kis-, közép-, és hosszútúrások együtt indultak el 7 órakor a Malomdombtól. A patak túloldalán elkezdtek egy új ortodox templomot építeni, de úgy tűnt, az építkezés abba maradt. Több helyen is figyelmeztető táblákat láttunk, melyek a medve veszélyre hívták fel a turisták, erdőlátogatók figyelmét. Tény, hogy az utóbbi években mind több gond van a medvékkel. Mi is már kétszer összefutottunk macikkal Erdélyben, szerencsénkre egyszer sem lett belőle nagyobb probléma. Előttünk magasodott a Nagykő-havas. 730-kor elértük az erdőt. Tíz perc múlva egy nagy esőbeállónál voltunk. Újabb 10 perc után elhaladtunk a Sipoly-patak vízesése mellett. A patak partján harangvirágokban és Teleki virágokban gyönyörködhettünk. 815-kor elhaladtunk egy faépület mellett. Ekkor nem gondoltuk, hogy itt meg kellett volna állnunk, hogy belépőjegyet vegyünk a Hétlétrás-szurdokba. Nyolc éve még nem kellett jegyet váltani! Nem is volt itt senki, mi pedig tovább mentünk a szurdok felé. A bejáratot elzárva, lelakatolva találtuk, sehol egy teremtett lélek nem tartózkodott itt! Jó félórát kellett várakoznunk a belépésre, Sándorral visszamentünk a faépülethez, hogy megvárjuk az illetéseket, illetve megvegyük a belépőjegyeinket. 9000 órára befutottak az illetékesek. Kedvezményesen megvettük a belépőjegyeinket, akceptálták, hogy nagyobb turista csapat vagyunk. Negyedóra elmúltával már a Hétlétrás-vízesés első létráján voltunk. A Sipoly-patak középső szakaszán jött létre a vízesés. Itt a völgy sziklafalai majdnem függőlegesek, a patak vize 7 egymást követő vízesés sorozataként zuhan, több mint 60 méteres mélységbe. Hogy végig látható legyen a vízesések sorozata, a szűk völgyben hol a víz fölé, hol mellé létrákat, pallókat helyeztek el, így végig élvezhető a nem mindennapi látvány. Lassan kapaszkodtunk a létrákon, mind feljebb jutottunk. Velünk együtt két kisebb társaság is mászott felfelé. Aránylag sok víz volt a patakban, permetezett is rendesen a sziklákon, szárazon nem lehetett megúszni a létrázást. A magas sziklák miatt fényszegény a szurdok, nehéz igazán jó képeket készíteni a látványosságról.

A vízesések után a valamelyest kitágul a szurdok, ettől kezdve viszont komoly kapaszkodás vette kezdetét. A vízesések létrái kikerühetők a piros körjelzésen, de a látvány végett érdemesebb a létrákat választani. Fenyőfák árnyékában értünk fel a Csűrkő-rétre, a nem rég felépített EKE menedékházhoz. A régi menedékháznak még mindig látszódnak a romjai. A kifáradt társaság hosszabb pihenőt tartott a menedékháznál. Leheveredtünk a menedékház köré. Még mindig megvolt az öt szamár, valamint a nagy darab kuvasz. A kuvasz most viszont be volt zárva, nem úgy mint 8 éve, amikor szabadon őgyelgett körülöttünk. Lassanként mindenki felért a házhoz. Szép a kilátás innen. A Csűrkőről igen meredek leszakadása van a hegynek a Garcsin-patak völgyére. Szép a panoráma Brassóra, a Keresztény-havasra. Majd egy órát töltöttünk el uzsonnázással, nézelődéssel. 19-en úgy döntöttünk, hogy folytatjuk az utat a piros jelzésen a Nagy-Kő-havas legmagasabb csúcsa felé. Enyhén felfelé vezetett az ösvényünk Írottkő felé, majd később meredekké és szikássá vált. Kellemes időjárási viszonyok voltak a mai napon. Nagyon szép fotók készültek a bárányfelhő, kék égnek köszönhetően. Hatalmas mészkő és konglomerátumból álló sziklákat láttunk jobbra és balra. A csúszós, köves szakasz után kiértünk a füves gerincre. Ettől kezdve kényelmes gyaloglással jutottunk fel az 1844 m magas csúcsra. 1245-kor a csapat többsége már a csúcson tartózkodott. Pazar panoráma fogadott Bennünket. A sziklák között feltűnt az alattunk levő EKE menedékház. Szép kilátás volt a völgyekre, a Bucsecsre, a Keresztény-havasra, Brasssóra, dél irányba a Baj-hegységre, a Grohotisra. Letelepedtünk a csúcs környékén, ejtőztünk egyet, ebédeltünk, nézelődtünk, virágokat fotóztunk.

30 perc után, 1315-kor az utolsó emberünk is visszafordult az EKE menedékházhoz. Rövid pihenő után kétfelé oszlott a csapat. A rövidebb lemenetelt 21-en választották, a menedékháznál maradottakkal. Sándor vezetésével a piros jelzésű családi úton elindultak lefelé a Malomdombhoz. Innen az autóbuszunkkal tértek vissza a szálláshelyünkre. A 13 fő hosszútúrás a kék jelzésen indult el Kis-Kő-havas felé. Kereszteztünk egy acsalapu mezőt. Az ösvényünk a Kis-Kő-havas csúcsa alatt vezetett. Szép sziklafalakat láthattunk ezen a szakaszon. Elhaladtunk egy hasadék barlang mellett, de nem tettünk kisérletet a bemenetelre. Ez egy Jégbarlang. Az 1639 m magasságú Nagy-Kőbáb-tetőt szintén elkerültük. Fenyvesben gyalogoltunk hosszan, hol felfelé, hol lefelé a fák árnyékában. Több mint egy órát gyalogoltunk a változatos terepen, mire kiértünk egy mezőre, a Bolnoki menedékház fölé. Útközben több helyről szép kilátásunk volt visszafelé a főgerincre, északi irányban a barcasági medencére. A társaság eléggé elfáradt, több csoportra oszlott. Innen jóformán mindenki másképp érkezett le Négyfaluba. Az utolsóként hárman a felvonó nyomvonalán, elég gazos, bokros mezőn ereszkedtünk lefelé. Később elhagytuk a pályát, annyira járhatatlanná vált. Egy darabig földúton ereszkedtünk a település felé, de zsákútcába jutottunk! Hiába voltunk 50 méterre a szélső házaktól, kerítés zárta el az utunkat! Szerencsénkre az egyik udvaron sikerült megszólítani egy ottlakó románt, aki átengedett minket az udvarán. Ennek örökmére, egy közeli élelmiszerboltban megittunk egy üveg sört. Megérdemelten fogyasztottuk el a finom vacsorát. Nagyon kellemes túranapban volt részünk, szépen mutatkozott be a Nagy-Kő-havas.




Ugrás az elsőre

(A mellékelt képek József László (JL), Muskovics András (MA), Szabó Zsolt (SzZs) felvételeiből kerültek kiválasztásra)

A túranapot teljesítők névsora



© 2006-2024 természetbarátok.hu