2016 március 14-17, Rockenbauer Pál DDKT, Őriszentpéter - Kislengyel
2016. március 14. hétfő
A tavalyi évben, egy ötnapos túra keretében elkezdtük bejárni páran a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kék Túra útvonalát. A legnagyobb gondot az időpontok összeegyeztetése jelenti, mivel Pisti még aktív dolgozó, neki még a szabadságával is gazdálkodnia kell. Persze a nyugdíjasoknak is van elég programja, egyébként is azt mondják, hogy nekik semmire sincs idejük. Ebben van is valami! A tavalyi ötfős csapat négy főre olvadt. Zsuzsa, Ági, Pisti és jómagam folytattuk a DDKT útvonalának bejárását. Ezt már tavaly őszre beterveztük, de addig egyeztettük az időpontokat, míg nem beköszöntött a hűvös, esős idő. A mostani célunk az Őriszentpéter, Kislengyel közötti szakasz bejárása volt.
Tárnokról 431-or indultunk el a nagykanizsai személyvonattal. A Százhalombattaiak személygépkocsival jöttek át Tárnokra. Elég macerás módon értünk le a túránk kiindulási pontjára, Őriszentpéterre: Nagykanizsára 837-re érkeztünk meg, félórai várakozás után átszálltunk a pécsi személyvonatra, majd Zalaszentivánon szintén vonatot váltottunk, de csak 7 percet vártunk a csatlakozásra. Zalaegerszegen 18 perc várakozás után elindultunk Őriszentpéterre, ahová 1112-kor befutott a vonatunk. Három átszállással értük el a kiindulási helyünket! Mai napra az alábbi szakasz bejárását terveztük:
Útvonal: Őriszentpéter vá. (257m, (-)) – Dávidháza (222m,
) - Kercaszomor (230m, ) – Szomoróc (240m, ) – Magyarszombatfa (215m, ) – Ritási-domb (296m, ) – Gödörháza (207m, ) Túratáv: 20km
Emelkedő: 300m
Minősítő pontszám: 30+6+2=38 pont
A vonatunk pontosan megérkezett. Leszálltunk, megigazítottuk a cuccainkat, majd az állomásra vezető aszfaltúton elindultunk a kék jelzés felé. Nem gondoltuk, hogy ennyire macerás lesz rátalálni a jelzésre. A térképünk szerint az úthoz közel volt a jelzés, de mi valahogy nem találtunk rá. Irányban gyalogoltunk, néha eléggé benőtt, bokrokkal teli erdőben, míg 1220 körül a régi vasúti pálya nyomvonalán belefutottunk a jelzésbe. Ettől kezdve a mai napon nem volt gondunk a jelzéssel. Az erdei utak sárosak voltak az előző napi esőzésektől. Ezt egyébként mind a négy napon tapasztaltuk. Az erdőt elhagyva mezőgazdasági területek között értük el Dávidházát 1240-kor, a Határ Csárdánál. Csalogató volt a csárda, de megálltuk, nem mentünk be, inkább folytattuk az utunkat Kercaszomor felé. Rövidesen kereszteztük a Kerka-patakot. A Kis-hegyen és a Belső-hegyen keresztül 1355-kor értünk be a faluba. Persze ezeket a hegyeket nem kell komolyan venni, jobbára csak kis domboknak kell tekinteni.
A falu Fő utcáján vezetett a jelzésünk, ahol nézegettük a takaros őrségi portákat. Jó félórai járásra volt Szomoróc haranglába, úgy döntött a kis csapatunk, megtesszük ezt a kis kitérőt. Olvasgattuk a Szomoróci Tanösvény tájékoztató tábláit és megtudtuk, hogy Szomoróc milyen körülmények között került vissza Trianon után az anyaországhoz, pedig ez nem annyira ismert, mint Sopron megmaradása! A fa haranglábhoz 1445-kor értünk el. Kicsit megpihentünk, elolvastuk az ismertető táblát, majd visszatértünk a kék jelzéshez. Hamar kereszteztük a Kerca-patakot, majd felfelé gyalogoltunk a Szent Vencel templom egykori helye felé. 1515-kor értük el a templom egykori helyét. Ez Vas megye egyik legrégebbi temploma volt, első okleveles említése 1208-ból való. A védőszentnek, Szent Vencelnek, a csehek patrónusának kultusza XI. és a XII. századtól kezdődően terjedt el nálunk. A templom a magyar szállásterület szélén épült. A szentviszlói Szent Vencel templom romja az Őrség legrégibb szakrális helyét jelöli. A falu és egyháza az Árpád-kori magyar határvédelem, az őrségi falurendszer és plébániahálózat kialakulása történetében olyan fontos szerepet töltött be, hogy emlékének megörökítése az utókor elsőrendű kötelessége!
Jó félórai járásra voltunk Magyarszombatfától. Szép bükkös, lucos vegyes erdőben gyalogolhattunk a falu felé. Az erdő szélén legelésző őzeket láttunk. A falu határába 1600-kor értünk el. Elhaladtunk kb. 5 fazekas háza előtt, megcsodáltuk az edényeiket. Persze nem vásároltunk semmit, így is volt elég cipelni valónk. Elmentünk a kocsmáig, itt található a DDKT bélyegzője. Persze a pecsételés közben egy sört is megittunk. A rövid pihenő után visszamentünk a kék jelzésre, elindultunk a Ritási-domb felé. Elhaladtunk az Őrségi Vadászati Kiállítás épülete mellett, majd felértünk a hegygerincre. Itt balra 90°-os forduló után nem sokkal elértük a vasbeton geodéziai tornyot, melyet kilátónak is lehet használni. Szokás szerint ki volt írva, tilos felmenni, na meg életveszélyes is, de azt hiszem, ez már egyik turistát sem zavarja, aki ilyen helyre eljut. Meglepően magas volt a vasbeton építmény, hogy a körülvevő erdő fölé emelkedjen. Szép volt a kilátás, közel volt Szlovénia, az egyik faluját is láttuk fentről. Az idő viszont szaladt, most már a szálláshelyünket kellett megkeresnünk.
Kb. 4km-t kellett még gyalogolnunk, hogy leérjünk Gödörházára. Lefelé menet láttunk egy pár régi őrségi házat, gazdasági épületet. Majdnem szürkületkor értük el a falut. Hiába volt meg a szállásunk címe, nem tudtak útbaigazítani. Az utcák számozása rapszodikus volt, kénytelenek voltunk felhívni a szállásadóinkat. 1820-ra értünk el az Anna Vendégházat. Nagyon kedvesek voltak a házigazdák, a kihűlt vacsorát gyorsan visszamelegítették. Természetesen nem maradt el a vendégfogadó pálinka sem. A vacsora után nem pilledt el a társaság, a nap levezetésébe belefért egy kártyázás.
|
|
|
A túrát teljesítők névsora